A Külgazdasági és Külügyminisztérium, az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont, a Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság, a Magyar Nemzeti Levéltár, illetve a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár idén is megjelenteti a „Lymbus – Magyarságtudományi Forrásközlemények” címet viselő, 2003 óta komoly tudományos rangot kivívó évkönyvét. Ezúton szeretnénk felhívni a figyelmét a 2023. évi számban való forrásközlés lehetőségére.
Az idei Lymbusba, a korábbi évek gyakorlata szerint, a magyarság politika- és művelődéstörténetéhez forrásul szolgáló, eddig kiadatlan, hazai vagy külföldi levéltárakból / kézirattárakból származó forrásokat várunk, a forrás terjedelmét nem meghaladó méretű bevezetővel, jegyzetekkel, minimum 5–10 lap, maximum 3–4 ív terjedelemben.
A 2023. évi kötet megjelentetését az év végére tervezzük, a cikkek, közlemények leadási határideje ennek megfelelően: 2023. július 31.
Külön felhívjuk a figyelmet a mellékelt útmutatóra. A közlésre elfogadott, ám a kései leadás vagy terjedelmi okok miatt az idei számból kimaradó írásokat a következő esztendei évkönyvben szeretnénk megjelentetni.
A megjelenéshez a határidőn belüli benyújtáson túl előzetes jelentkezés is szükséges 2023. április 30-ig, amelynek tartalmaznia kell a közlemény címét, várható terjedelmét és tartalmának legalább egy bekezdésnyi leírását, azaz egy rezümét.
A jelentkezéseket az esetlegesen felmerülő kérdésekhez hasonlóan a következő email-címeken várjuk: WeCUwsVOyCEMXsNH8N1YN1Q3cc3phYm8uYW5kcmFzLnBldGVyQGFidGsuaHU=; tHSpWBmvEb5YkMEEZ2Fib3IudWp2YXJ5QHZlcml0YXMuZ292Lmh1; HjIGJW9VDjhWZciTYWRhbS5zY2h3YXJjendvbGRlckB2ZXJpdGFzLmdvdi5odQ== (A levelet lehetőleg mindhárom címre elküldve.) A közlemények elfogadásáról az évkönyv május közepén összeülő szerkesztőbizottsága hoz majd döntést, és arról a szerzőket haladéktalanul értesíti.
Közleményét várva, köszönettel és szívélyes üdvözlettel,
a Lymbus Szerkesztőbizottsága nevében:
Ujváry Gábor főszerkesztő
Szabó András Péter felelős szerkesztő
Schwarczwölder Ádám szerkesztő